A program célja:
Segíteni kívánja az egyetemi tanulmányokban elakadt hallgatókat a sikeres továbblépéshez szükséges felkészülésben azzal, hogy intenzív képzés keretében átismétli a matematika érettségihez szükséges témaköröket. A képzés olyan tematikát valósít meg, amelynek szintje a matematika tárgy középszintű érettségi szintjénél magasabb.
A program nagy gyakorlattal rendelkező műegyetemi oktatók közreműködésével valósul meg.
- Oktató: Ketskeméty László
A program célja:
Segíteni kívánja az egyetemi tanulmányokban elakadt hallgatókat a sikeres továbblépéshez szükséges felkészülésben azzal, hogy intenzív képzés keretében átismétli a fizika érettségihez szükséges témaköröket. A képzés olyan tematikát valósít meg, amelynek szintje a matematika tárgy középszintű érettségi szintjénél magasabb.
A program nagy gyakorlattal rendelkező műegyetemi oktatók közreműködésével valósul meg.
- Oktató: Márkus Ferenc
A program célja:
A tananyagegység legfontosabb célja az algoritmikus gondolkodás kialakítása. A képzésben résztvevők a képzés során megismerik az imperatív programozás alapfogalmait: változó, kifejezés, érték, az alapvető programszerkezeteket: szekvencia, elágazás, ciklus, az egyszerű adat- és algoritmusabsztrakciós eszközöket: összetett típusokat és függvényeket. A bemutatott alapalgoritmusokon, tételeken (pl. összegzés, keresések, megszámlálás, szélsőérték keresés) és az algoritmusok tervezését segítő eszközökön (pl. Jackson módszere) keresztül a képzésben résztvevők készség szinten elsajátítják az algoritmizálást, és képessé válnak arra, hogy a megalkotott algoritmusokat egy számítógépes programozási nyelven meg is fogalmazzák. Cél a fentiek mellett az integrált fejlesztőkörnyezetek használatának ismertetése, a tesztelés és a hibakeresés alapjainak bemutatása. A tanfolyamon elsajátított tudás gyakorlásának eszköze a Python programnyelv.
- Oktató: Horváth Cz. János